2011. november 17., csütörtök

Badiny Jós Ferenc: Badiny Jós Ferenc emlékköny - Jelenlegi ára: 8 525 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Badiny Jós Ferenc emlékkönyvA könyv listaára: 9800 Ft. Leírás:
Idén lenne száz esztendős a sumer-hun-magyar kontinuitás apostola. Az évfordulót a Magyar Ház kiadó egy emlékkönyv összeállításával köszönti, amelyben a szerző Jézus király a Pártus herceg című munkája olvasható. A legutóbb a Badiny Jós Ferenc életműsorozat harmadik köteteként megjelent kiadás kapcsán (200523037) ajánlott mű régészeti leletek elemzésétől az asztrológiai megfigyeléseken át a nyelvtörténeti fejtegetésekig, a evangéliumi szövegek értelmezésétől a művészettörténeti kutatások megállapításaiig arra a következtetésre jut, hogy Szűz Mária pártus nemzetiségű volt, és mivel a pártusok rokonai voltak a sumereknek, Jézus Krisztus szegről-végről magyarnak számít, csak éppen a zsidóság kisajátította magának. A bonyolult és szövevényes eszmefuttatások sokaságával tűzdelt munkát fekete-fehér ábrák és képek illusztrálják. Az alkalmi kiadvány a szerző híveinek (többek között Szörényi Leventének) személyes hangú, elfogódott visszaemlékezései, valamint a családi fotóalbumból összeállított képmelléklet zárják. ISBN: 978-963-9335-69-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 8 525 Ft

Az aukció vége: 2011-11-04 10:29
. Badiny Jós Ferenc: Badiny Jós Ferenc emlékköny - Jelenlegi ára: 8 525 Ft

Mezei Balázs: Karácsony az Andok fölött - Jelenlegi ára: 1 970 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Karácsony az Andok fölöttA könyv listaára: 2400 Ft. Leírás:
Az elismert vallásfilozófus legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte csokorba, amelyeket a karácsony, mint a keresztény közösség talán legfontosabb ünnepének ürügyén egy-egy felkérésre írt, de - eredendően filozófus lévén - nem tagadta meg az elmélyülésre hívó gondolatok vonzását sem. Olvashatunk arról, hogy mit is ünneplünk karácsonykor, kitérve az ünnepnek a régi, pogány emberiségtől átvett előzményeire is, amikor is még szervesen egybetartozónak látszott a megélt természet és a kozmikus események rendszere, a fény és a sötétség váltakozásához fűződő élet-halál ritmus. A kötetben szó esik a magunkba fordulás idejéről, a szembesülés művészetéről, a korszakhatárokról, a csodáról, a háború és béke kérdéséről, a történetiségről vagy éppen az élet értelméről. A címadó írás pedig egy Dél-Amerika feletti karácsonyi repülés emlékeit s annak benyomásait idézi. A vallásos meggyőződésű, elmélyült gondolatok kedvelőinek kitűnő karácsonyi ajándék is lehet a kötet, melynek beszerzése általános gyűjtőkörű könyvtárak számára ajánlott. ISBN: 978-963-662-440-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 970 Ft

Az aukció vége: 2011-11-04 10:29
. Mezei Balázs: Karácsony az Andok fölött - Jelenlegi ára: 1 970 Ft

Zone UK9 nagyon vagány kötött csizma - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Eladó a képeken látható nagyon szép állapotban lévő
Zone kötött csizma.
Nagyon tuti darab. Imádtuk.
Fekete-rózsaszín gomb díszíti.
Első kézből. Rendeltem.
Biztos nem jön veled szemben.
Szárát letudod hajtani vagy föl. Nagyon meleg!
Felvéve nagyon tuti cső farmerrel. Rásimul a lábra!
Folt és szakadás mentes. Hibátlan állapotban.
Méret: UK9, 25-26
Kérésre szívesen mérek!
Köszi, hogy benéztél.



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-04 21:19
. Zone UK9 nagyon vagány kötött csizma - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

3 darab szilikon sütőforma !!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó egy keveset (3-4-szer) használt szilikon sütőforma szett.  
1 db muffin forma szett, 6 db muffint lehet vele készíteni, mérete: 24, 5 X 16, 5 cm, muffinok átmérője: 6 cm 
1 db torta forma, átmérője: 20 cm, 6 cm magas a fala 
1 db őzgerinc forma: 25, 5 X 14 X 7 cm, ebbe ha belenézünk van egy kis fehéres elszíneződés, mintha vízköves lenne, de nem az. Ha nedves lesz a szilikon eltűnik, ha megszárad megint előjön. A használatban nem befolyásol.  
-40 foktól +230 fokig használható. Sütni lehet vele és le is fagyasztható!!  
Minden kérdésre szívesen válaszolok!


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-03 20:32
. 3 darab szilikon sütőforma !!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

pelenkatartó szemetes - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képen látható pelenkatartó szemetes. Zacskó is van benne.    



Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-12 20:00
. pelenkatartó szemetes - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

31-es eredeti Nike - Jelenlegi ára: 1 Ft

Kislányom nike cipője
Használtuk de csak utcainak.
A képeknek megfelelő állapotban
Fix áron ingyen posta!!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-09 19:44
. 31-es eredeti Nike - Jelenlegi ára: 1 Ft

Automata folyékony szappan adagoló/szappanadagoló - Jelenlegi ára: 1 Ft


Automata szappanadagoló
1. Beépített infravörös érzékelő. Teljesen automatikus, érintésmentes működés
2. Cseppmentes adagolás. Nincs veszteség, nincs ragacs.
3. A gyerekek kedvelik a dallam- és fényjátékot. Csupa öröm a kézmosás.
4. Vonzó külső, díjnyertes ipari formaterv.
5. Négy db AAA elemmel (nem tartozék) közel egy évig működik!
Adagolótartály: 400 ml
Egy adag: 1 ml
Anyag: ABS (ütésálló műanyag)
Tápellátás: 4 db AAA elem
Méretek: 135 x 83 x 190 mm
Tömeg: 250
Kattintson az alábbi képre a videó megtekintéséhez!
Ajánlott levélként postázva: 590 Ft.
(forrás: wsteleshop. hu)



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-09 19:31
. Automata folyékony szappan adagoló/szappanadagoló - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. november 16., szerda

Kőszeghy Péter: Balassi Bálint, 1554-1594 - Jelenlegi ára: 2 185 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Balassi Bálint, 1554-1594A könyv listaára: 2600 Ft. Leírás:
A neves Balassi-kutató kismonográfiája a költőről készülő nagy összefoglaló műve előkészülete-, illetve summájaként is felfogható. Kőszeghy Péter könyve mindenekelőtt a művelt nagyközönség számára készült, és az életmű alakulástörténetét az életrajz menetébe illesztve tárgyalja, ám a legkorszerűbb tudományos hozzáállás értelmében élet és mű kapcsolatát óvatosan kezeli, nem von le messzemenő következtetéseket a versek valóságreferenciáiból. Balassi életét reneszánsz kalandregényként írja le, színesen, mozgalmasan, rengeteg adatot mozgatva, miközben kitér a máig megoldatlan filológiai kérdésekre, pl. a Balassa-kódex és a Maga kezével írt könyv keletkezéstörténetére, a kötetterv problematikájára is. A szerző egyértelmű igennel válaszol arra a szintén régóta vitatott kérdésre, volt-e előzménye Balassi magyar nyelvű költészetének. A kronológiával, a rövidítések és a felhasznált, illetve ajánlott irodalom bibliográfiájával kiegészített, fekete-fehér képmelléklettel záródó színvonalas munkát érdemes minden nagyobb irodalomtörténeti gyűjteménybe beszerezni, helye van a középiskolai könyvtárak polcain is. ISBN: 978-80-8101-215-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 185 Ft

Az aukció vége: 2011-11-03 15:59
. Kőszeghy Péter: Balassi Bálint, 1554-1594 - Jelenlegi ára: 2 185 Ft

Aforizmák - Jelenlegi ára: 1 230 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! AforizmákA könyv listaára: 1500 Ft. Leírás:
Az Aforizmák (vagy korábbi, másik fordításában, Emberi - túlságosan is emberi című mű) kulcshelyet tölt be a nietzschei életműben. Eredetileg két kötetben, 1878-80-ban jelent meg, és átvezetőül szolgál Nietzsche két (mások szerint három) korszaka között. Akik a kései (harmadik) Nietzschét, elsősorban A hatalom akarását (200505003) ismerik, ezt a munkát talán nem is érzik igazi Nietzsche-műnek. Akik a korai Nietzsche felől közelednek hozzá, azt konstatálhatják, hogy a filológusból itt tör elő a filozófus, a tények tudósából - a pozitivista Nietzschéből - a pszichológus, a kor kritikusából a klasszikus filozófia kritikusa. Különösen ez utóbbi két vonás lényeges a műben. A mű elsősorban és mindenekelőtt a hagyományos filozófiai kérdéseket boncolja és veti el. Részletesen foglalkozik a műben Nietzsche a metafizikával, az ismeretelmélettel, az etikával, az antropológiával és valamennyi filozófiai diszciplínánál azt találja, hogy a hagyomány megszentelte válaszok és koncepciók, rendszerek és módszerek elégtelenek. A szerző nem tud eléggé megvető és kritikus lenni: egy emelettel mélyebben vetágyat a filozófiának, és nem elégíti ki sem a kor neokantinizmusa (maga Kant sem), sem metafizikai idealizmusa, sem túlságosan is emberi etikája és antropológiája. Ebben a műben Nietzsche még nem adja saját radikális válaszait, megoldásait, koncepcióit, ám annál vehemensebben bírál és gúnyolódik, persze korántsem olcsón, hanem mindig alapvető apóriákat, antinómiákat és anomáliákat mutatva fel - diadalmasan. De igen fontos a mű mélyén rejtőző pszichológia is. Ez nem a korszak pozitivista, idegélettanra alapozó pszichológiája, de nem is Dilthey szinte kortárs - leíró lélektana, hanem a mélypszichológia anticipációja, a Gestalt-pszichológia nagyszerű előre vétele. Kitűnő könyv, nagyszerű filozófiai traktátus önmagában is, de remek bevezető Nietzsche világába is: egyszerre utal hátra és előre, a teljes Nietzsche befogadását könnyítheti meg. ISBN: 978-615-5032-04-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 230 Ft

Az aukció vége: 2011-11-03 14:14
. Aforizmák - Jelenlegi ára: 1 230 Ft

SIMBA csörgős elefánt mamusz, kocsicipő,bth: 9 cm - Jelenlegi ára: 800 Ft

Kedves Vásárlóm!
Eladó a képen látható csíkos csörgős édes kis mamusz.
Nem sokat használtuk, kicsit bolyhos, de nagyon szép állapotban van!
Ami nekem már nem kell, másnak jól jöhet : )
Főleg egyedi ruhákat árulok
- női, férfi, gyerek ruhák
- cipők, fehérneműk, használati tárgyak
Minden  nap töltök fel 1 ft-os és pénztárcakímélő fix áras termékeket is!
Szeretnék minél hamarabb megválni a ruháktól, hely és pénzhiány miatt.
Fizetés: 3 nap áll rendelkezésre a kapcsolatfelvételre, illetve 7 nap a vételár és a postaköltség kiegyenlítésére. OTP számlára fizethetsz be, illetve utalhatsz át. Utánvéttel nem postázok, csak ajánlottan.
Gyűjtögethetsz is nálam, hetente kell kiegyenlíteni a vételárakat.
Postázás : HETI 1x ÁLTALÁBAN HÉTFŐN!
Kapcsolattartás: E-mailben
Kérdezz bátran, kérlek nézd meg a többi aukciómat is!
Legyen szép napod!



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-19 13:40
. SIMBA csörgős elefánt mamusz, kocsicipő,bth: 9 cm - Jelenlegi ára: 800 Ft

Opel Astra fék munka henger!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Opel hátsó fék munka henger teljesen ÚJ, dobozában!! Kérdezz bátran!! Természetesen 2 db!!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 22:31
. Opel Astra fék munka henger!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Drapp polár sapka és sál 45-ös új - Jelenlegi ára: 750 Ft


Vadonatúj, 45 cm méretű,   világos drapp füles sapka és sál, magyar termék!  Sálja 15 cm széles,  122 cm hosszú.



Jelenlegi ára: 750 Ft

Az aukció vége: 2011-11-18 16:59
. Drapp polár sapka és sál 45-ös új - Jelenlegi ára: 750 Ft

Danka Sándor: Írország - Jelenlegi ára: 4 910 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! ÍrországA könyv listaára: 5990 Ft. Leírás:
A Brit-szigetek nyugati földdarabjain elterülő Írország kalauza jelent meg a sorozat következő részeként. Az országba látogató turistáknak mindenképpen ajánlott a színes fotókkal gazdagon illusztrált összefoglaló, melyben a látni- és tudnivalók tematikus egységekben követik egymást. A legnépszerűbb múzeumok, tájak és városok előzetes bemutatója mellett természetesen a legjobb ír kocsmákat is a figyelmünkbe ajánlják: sörözés nélkül nem is érdemes írországi utazást tervezni. De a kötet szerkesztője ugyanúgy felsorolja a legfontosabb régészeti lelőhelyeket is, amit szintén nem érdemes kihagyni annak, aki a kelta világ misztikuma iránt is érdeklődik. A kulturális információk mellett számos gyakorlati útmutatót is tartalmaz a könyv, térképeket, szállási lehetőségeket és egyéb hasznos tippeket. ISBN: 978-963-09-5520-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 4 910 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 13:44
. Danka Sándor: Írország - Jelenlegi ára: 4 910 Ft

Terranova elegáns fekete Pulover - Jelenlegi ára: 1 590 Ft


Üdvözöllek az aukciómon!
Az eladás tárgya  egy Terranova márkájú , hibátlan állapotú
elegáns,  fekete színű, garbós pamut Felső
   
                                      hossza 52 cm ,   mellbőség 2 x 40 cm , rugalmas ,
                                                    ujjhossz válltól mérve 57 cm
                                           
                                                    
                                                              
A garbó és a csukló résznél kötött anyagú,  
mindkét ujján válltól csuklóig  1 soros fekete flitteres díszitéssel 
 
 
 
  
Bármi kérdésed van írj, szívesen válaszolok!
Több termék vásárlása esetén a postaköltségen spórolhatsz! Érdemes szétnézni a többi aukcióm között: a Vaterán és a Teszveszen is vannak más- más termékeim feltöltve: felnőtt és gyermekruhák, cipők, táskák, újszerű és megkímélt állapotban, KEDVEZŐ ÁRON! Amennyiben számodra az ár nem megfelelő, írj bátran, alkuképes vagyok valamint fizetésképpen elfogadok étkezési és üdülési csekket is!
A sablont hintasbaby készítette



Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Az aukció vége: 2011-11-18 11:00
. Terranova elegáns fekete Pulover - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Cápás poncsó törölköző 2-5 éves korig - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Cápás poncsó törölköző 2-5 éves korig, nem sokat használtuk. Van egy békás párja az aukcióim között. Teljesen újszerű, hibátlan.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-18 09:00
. Cápás poncsó törölköző 2-5 éves korig - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

3 db-os póló csomag - Jelenlegi ára: 600 Ft

Eladó a képen látható 3 póló.
 
 
Nézz szét nálam, sok ruhát töltök fel a napokban, van ami akár 1 Ft-ért is a Tied lehet.
Természetesen postázok is, de pontos összeget csak csomagolás után tudok mondani.


Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-11-05 09:00
. 3 db-os póló csomag - Jelenlegi ára: 600 Ft

2011. november 15., kedd

Szív alakú nyakláncóra,óra - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Női szív alakú nyakláncóra, gyönyörű darab. Nagyon szépen kidolgozott. Élőben még szebb mint a képeken.
Óratok mérete: (cm): 44 mm
Vastagsága: (cm): 1
Lánc hossza 80 cm
Rozsdamentes acél.



Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Az aukció vége: 2011-11-18 01:05
. Szív alakú nyakláncóra,óra - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Szivargyujtó világítással 12v. Cigaretta gyujtó - Jelenlegi ára: 980 Ft

Szivargyujtó Cigarettagyujtó Elektromos csatlakozó aljzat 12V-os
Világítással!
Ha hiányzik ha tönkrement ha szükséges!
Egyszerű beépítés
Ha esetleg szükséges szerződött partnereink korrekt áron és rövid határidővel beépítik!



Jelenlegi ára: 980 Ft

Az aukció vége: 2011-11-18 00:31
. Szivargyujtó világítással 12v. Cigaretta gyujtó - Jelenlegi ára: 980 Ft

Köröm dekoráló, körömstúdió,nyomda, körömnyomda - Jelenlegi ára: 1 Ft


 
 
Köszöntelek Aukciómon!
Ezen az aukción egy kreatív körömdíszítő stúdió -val sok sablonnal találkozhatsz.
Akarsz magadnak csúcs-szuper vagány körmöket, amilyenek másnak nincsenek? Sokba kerül műkörmöshöz menni, pedig magadnak is megcsinálnád, csak nincs hozzá felszerelésed?
Itt az alkalom, hogy megpróbáld!
A szett tartalma egy gép, ebbe kell a sablont rakni, majd a kívánt mintát bekenni lakkal, lehúzni a felesleget a mellékelt kis géppel, rányomni finoman a gombot, majd a körömre tolni, így lesz minta a körmödön.
Magunknak vettük nem volt türelmünk hozzá nem sikerült....: (
Körömlakkokat , sablonokat a gépházat, csillámokat  tartalmaz.
Képek alapján. Sablonokon karcok előfordulnak..
Vigye akinek kell.....   : )
Több Baby Born játék, játékcsomag -és őszi ruha kerül fel nálam a következő napokban érdemes többször visszanézni!!
A posta költséget és a fizetéssel kapcsolatos dolgokat licitálás után egyeztetjük
csomagolás után tudok pontos postaköltséget mondani.!!
LÉGYSZIVES OLVASD EL AZ i+  OLDALAMAT IS!
Spórolj a postaköltségen és nézz szét a többi termékem között.
Most sok játékot és ruhát töltök fel!!!
Köszönöm, hogy itt jártál!
 
A sablon készítője: kissmarti
 



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-10 23:18
. Köröm dekoráló, körömstúdió,nyomda, körömnyomda - Jelenlegi ára: 1 Ft

Biaggini Női farmer csizmanadrág(7/8-os),42-es. - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó egy párszor viselt Biaggini (Charles Vögele) női kék csizmanadrág, vagy 7/8-s, ki hogy ismeri, én csizmához hordtam, kívülre tűrve. Anyagában csíkozott, enyhén sztreccs, dereka kissé csípő fazonú. 42-s a mérete, nagyon szép állapotban van, semmi hibája nincs, csak kifogytam belőle.
Új ára 5000 Ft körül volt, én most 1000 Ft-ért kínálom. Fix áron állom a postát.
Súlya csomag nélkül: 468 g.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-03 14:30
. Biaggini Női farmer csizmanadrág(7/8-os),42-es. - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Vagány női sertésbőr kabát 40 Leáraztam! - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

Eladó a METRO Áruházban vásárolt, keveset hordott, hibátlan fekete motoros jellegű  valódi sertésbőr dzseki női, 40-es méretben, selyembéléssel, a bélésen sincs semmiféle kopás. Két cipzáros zseb a mellrészen és két zseb az elején a karcsúsító szabásvonalban. , valamint két belső zseb. Mindkét ujjon 13 cm-es cipzár. Az ujjak külső részén és a vállrészen párhuzamos steppelés (díszvarrások) feketével. Hátul karcsúsító szabásvonal.
Eredeti ára 28. 000, -Ft volt, most negyedáron a Tiéd lehet!


Jelenlegi ára: 6 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-10 11:58
. Vagány női sertésbőr kabát 40 Leáraztam! - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

10378 Dr. Buga László - A jó egészség könyve - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


A könyv súlya a fotón látható!
Posta ajánlott levélként:
(zárójelben sima levélként - vevő felelősségére)
100 grammig - 355 Ft (140 Ft)
250 grammig - 390 Ft (175 Ft)
500 grammig - 530 Ft (315 Ft)
750 grammig - 730 Ft (515 Ft)
2 kilóig - 870 Ft (655 Ft)
2 kiló felett 20 kg-ig a postaköltség csak 990 Ft!!!
Naponta 100 új könyv a termékkínálatomban!
Minden kérdésre szívesen válaszolok!
Kérem a termék nyertese 1-2 munkanapon e-mailben vegye fel velem a kapcsolatot.
Az aukció befejezése után a nyertes kap egy vásárlási értesítőt, amelyben megtalálja a CIB-es számlaszámomat.
Kérem e-mailben a nyertes küldje el a szállítási címét!
Kérem nézzen szét termékeim között!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-17 08:45
. 10378 Dr. Buga László - A jó egészség könyve - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Helló Kitty aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft


body, a {cursor: URL(http: //www. creativeadornments. com/nephco/cursorsandicons/sanrio/hellokitty_01. ani); }
ha szeretnél 1 ilyen aukciós sablont-nincs más teendöd-mint licitálni aukciómon!
a sablont: adolf666 készitette
az aukció inditásával kijelemntem, hogy a termék eladási-terjesztési jogával rendelkezem



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-10-30 08:25
. Helló Kitty aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft

sellő aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft


Ha szeretnél 1 ilyen aukciós sablont-nincs más teeendöd-mint licitálni!
TEDD SZEBBÉ ELADÁSI OLDALAD
LICITRE FEL
sablonom: adolf666 készitette



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-10-30 08:19
. sellő aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft

Szamovár teaföző! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

A hálózati kábel hiányzik, meg az egyik kis fekete fogó a tetején, ezt leszámítva szép darab!
Magasság: 37cm
Szélesség: 26cm


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-17 07:29
. Szamovár teaföző! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

2011. november 14., hétfő

Elektromos Cigaretta cigi patron(10db/cs) - Jelenlegi ára: 550 Ft

SZABADSÁG MIATT AUGUSZTUS 05-18. KÖZÖTT NEM TUDOK POSTÁZNI!!!!
Elektromos Cigaretta cigi patron(10db/cs) Az e-smoker elektromos cigaretta patronjai, minden esetben a legkorszerűbb integrált patronok. Az integrált patronok óriási előnyei, a hagyományos ecigi patronnal szemben.. * Az integrált ecigi patron, minden darabja tartalmaz egyben egy porlasztót is, amely a párologtatásért felelős, másnéven e-cigi atomizátor. Ez azért nagyszerű, mert elektromos cigaretta használatakor ez az alkatrész van kitéve a legnagyobb megpróbáltatásnak, hiszen izzik és hőt terrmel, emiatt szokott sajnos elromlani is. A régebben gyártott elektromos cigi készletekben kapható volt 2 akku és egy porlasztó, ha az elromlott, 5-6 ezer forintért vásárolni kellett újat. Viszont, mivel az integrált patronok mindegyike tartalmaz porlasztót is, ezért egyszerűen nem tud elromlani, hiszen minden egyes patronnal vásárolunk egy újat. * További nagy előnye az integrált ecigi patronnak, hogy nem tud önállóan kiszáradni, mint régebbi ecigi patronok, mert egy teljesen zárt rendszer, így ha nem használja egy ideig, akkor is friss marad.. * További előnye az integrált patronnak, hogy mivel nem szárad és nem veszt el aromájából, ezért sokkal nagyobb a "; füst"; intenzitása és izletesebb az aromája, mint a töltős patronoknak. Emellett a zárt rendszer miatt, biztosak lehetünk a gyártó által előírt adagolt mennyiségben, minőségben, amely az ecigi előírásokat és engedélyeket illeti. Tehát az van benne, aminek lennie kell, nem pedig, kétes eredetű propilég géikol származéknak. * Az integrált ecigi patron, mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy teljesen költséghatékony legyen, mivel az integrált patronhoz, már csak egy akkumulátor kell és máris használható, szemben azzal a megoldással, amikor a régebbi tipusokhoz, csak egy atomizátor (porlasztó) volt a készletben.. ezért .... Egy e-smoker elektromos cigaretta készletet egyszerre 2 fő is tud használni, az integrált patronoknak köszönhetően..


Jelenlegi ára: 550 Ft

Az aukció vége: 2011-11-04 22:15
. Elektromos Cigaretta cigi patron(10db/cs) - Jelenlegi ára: 550 Ft

Bakugan Harci Aréna 40x40 cm - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

SZABADSÁG MIATT AUGUSZTUS 05-18. KÖZÖTT NEM TUDOK POSTÁZNI!!!!
MEGÉRKEZETT A BAKUGAN LEGÚJABB DARABJA!!!!! !!!!!
VEGYE MEG GYERMEKÉNEK EZT A VADI ÚJ,   BAKUGÁN HARCI ARÉNÁT.
A KÉSZLET TARTALMAZ 2 DB BAKUGAN GOLYÓT ÉS 2 DARAB KÁRTYA LAPOT!
MOST BEVEZETŐ AKCIÓS ÁRON!!!!!
2290 FT


Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Az aukció vége: 2011-10-28 22:15
. Bakugan Harci Aréna 40x40 cm - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Meleg kispulcsik - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

3 darab finom meleg kisfiúnak való pulóver. Beírt méret szerint 74-es. Kérlek, inkább a mért adatokat vedd figyelembe! Ujjuk hossza: 21cm, hosszúságuk: 30cm. Kérlek olvasd el a saját oldalamat is!



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-10-27 20:29
. Meleg kispulcsik - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Halloween jelmez vásár!! Pók jelmez 116-os - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Eladó a képen látható jelmez.
Kérdezz bátran, szívesen válaszolok...
Nem csodát árulok... a jelmezek használtak, így előfordulhat könnyen eltávolítható folt, apró szálhiba, tépőzárak okozta sérülések. Ahol ettől nagyobb hiba van, igyekszem jelezni. Fotózni.
Rengeteg jelmezt töltök fel a napokban, érdemes lesz visszanézned, hátha megtalálod, amit keresel...
Köszi, hogy benéztél...



Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 12:45
. Halloween jelmez vásár!! Pók jelmez 116-os - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Cam Dual Combi babakocsi szett eladó - Jelenlegi ára: 88 900 Ft

Eladó Dual Combi babakocsi szett /bézs szín/
 
- Újszülött kortól akár 3 éves korig használható. Egy multifunkcionális termék, amely a következő elemeket tartalmazza:
- Mély babakocsi, mózeskosár: A kényelmes mózeskosár háttámlájának dőlésszöge állítható. A babakocsira rögzítve a DUAL COMBI mint egy mély babakocsi használható. A mózeskosarat egy jól szellőző belső matraccal és teljesen új fejlesztésű, merev műanyag fogóval látták el, ami a hordozást és az autóban való elhelyezést is megkönnyíti (QUICKY system). A belső rész anyaga 100 % pamut. Kivehető és 30 °C-on mosható a huzat. 0-tól 5-6 hónapos korig használható. A kocsi esernyőre csukható és a tolókar kialakításának köszönhetően akár egy kézzel is irányítható. Első kerekei fixálhatóak, illetve bolygósíthatóak. A hátsó kerekek központilag fékezhetők. A kocsi ülőrésze kivehető, így könnyebbé válik a mélykocsis szerkezet.
- Nyári könnyű sportkocsi: Levehető tetővel, 6 hónapostól 3 éves korig. A DUAL COMBI babakocsi sportülő részét fordítva is rá lehet tenni a vázra, így a gyermek az anyukával szemben is elhelyezkedhet. A kocsihoz tartozó lábzsákkal egyszerűen téliesíthetjük.
- Tartozéka: Lábzsák a babakocsi sportkocsi változatához. Napfénytető a sportkocsi kialakításához. Esővédő, ami a COMBI minden kombinációjára illeszthető. Praktikus táska, mely kívülről a babakocsi színéhez alkalmazkodik, belülről pedig pvc, így könnyen tisztítható.
- Bye bye bébiülés: Autós biztonsági gyermekülés (group 0+) 0-13 kg közötti gyermekek számára fejpárnával, napvédővel. Huzata levehető, mosható. A babakocsi vázra egyszerűen és biztonságosan kétirányban rögzíthető. 3 pontos központi övfeszítővel rendelkezik.
Mérete: 100 x 56, 5 x 118 cm
Súly (mózeskosárral együtt): 12, 6 kg
Súly (váz): 7, 9 kg
Súly (sportülő résszel): 9, 6 kg
 
Az új szett bolti ára 149900 Ft.
Eladási ár: 94900 Ft.
 
 
 
 


Jelenlegi ára: 88 900 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 12:21
. Cam Dual Combi babakocsi szett eladó - Jelenlegi ára: 88 900 Ft

Eladó 37-es barna bakancs jó állapotban - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó egy használt de jó állapotú 37-es bőr bakancs. Egy két karcolás az orrán előfordul fotón látszik.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 10:28
. Eladó 37-es barna bakancs jó állapotban - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Csipkés-rózsás 6 szögletü doboz - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Gyönyörű, romantikus csipkés doboz!
A doboz alapanyaga fa.
Mérete: az élek 8 cm hosszuak.
Az átmérője 14cm, magassága 7 cm.
A doboz tetején és az oldalán található csipkeminta kézi festésü.
A többi szalvéta.
Többrétegü lakkal lett lekezelve kivül-belül.



Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Az aukció vége: 2011-11-06 09:42
. Csipkés-rózsás 6 szögletü doboz - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

vagány poló M/L - Jelenlegi ára: 1 Ft

vagány poló... jól nyúlik. nézz körül nálam mert most tettem fel sok mindent.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-10-28 09:31
. vagány poló M/L - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. november 13., vasárnap

Elefanten fiú bakancs 22-es bth 14cm - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Eladó a képen látható Elefanten bakancs.
Mérete: 22-es
a színe: barna, s. kék, narancs sárga.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is!!!


Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Az aukció vége: 2011-10-31 09:00
. Elefanten fiú bakancs 22-es bth 14cm - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

11 db-os babaruha csomag fiúknak - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képen látható fiú ruhacsomag.
Előforduló márkák: F&D, L. O. G. G, next
Tartalma:
1 db hosszúújjú body
5 db rövidújjú póló
1 db hosszúújjú póló
3 db tipegő
1 db bélelt next nadrág
Van benne egy-két játszós, de a többség jó állapotú, folt és szakadás mentes csomag.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-16 06:00
. 11 db-os babaruha csomag fiúknak - Jelenlegi ára: 1 Ft

Winterson, Jeanette : Gubancrom : ifjúsági regé - Jelenlegi ára: 1 805 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Gubancrom : ifjúsági regény(Romantikus regények)A könyv listaára: 2200 Ft. Leírás:
A tizenegy éves Silver zord nagynénjével, Rokabye nénivel él egy ódon, 16. századi családi házban, a Gubancromban - szüleit és kishúgát öt évvel azelőtt elveszítette egy vonatszerencsétlenségben. A folytonos robotolással telő megalázó napok monotonitását egy különc úr, Abel Darkwater érkezése töri meg, aki egy titokzatos tárgyat, egy ún. időmérőt próbál megszerezni a nénitől. Az ügy nagyon is sürgető számára, hisz Londont mindezalatt megdöbbentő, soha nem látott katasztrófajelenségek, időtornádók sújtják, elképzelhetetlen káoszokat okozva a brit fővárosban. Darkwater és Rokabye néni úgy sejtik, Silver talán tud valamit a misztikus eszközről - és megérzésük nem is csal. Mielőtt azonban vallatóra fognák, a kislány megszökik, hogy maga járjon a végére annak, hogy mi okozza a zavart az idő folyásában. Minden képzeletet felülmúló kalandjai során a legfurább szövetségések állnak Silver oldalára... ISBN: 978-963-643-046-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 805 Ft

Az aukció vége: 2011-10-31 00:32
. Winterson, Jeanette : Gubancrom : ifjúsági regé - Jelenlegi ára: 1 805 Ft

Gyönyörűséges kislány mellény meseszép darab - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

___
Gyönyörűséges kislány mellény  2 -év  nagyon szép hibátlan nagyon vastag  elöl szőrös hátul vastag bodázatú kötött. csodálatos darab.
A sablont hintasbaby készítette
;



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-05 18:59
. Gyönyörűséges kislány mellény meseszép darab - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

110-es szép állapotú polár kardigán - Jelenlegi ára: 400 Ft

110-es méretű s. kék polár
zipp-záros, kapucnis kardigán.
Jó állapotú.
postázom is


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-11-02 17:57
. 110-es szép állapotú polár kardigán - Jelenlegi ára: 400 Ft

RETRÓ fényképezőgép bőrtokban - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Certo fényképezőgép ha érdekli a régi technika


Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-15 16:44
. RETRÓ fényképezőgép bőrtokban - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Stephanie pulcsi 104-es - Jelenlegi ára: 800 Ft

Használt jó állapotban a színe kissé kopott amúgy hibátlan derékban gumírozott



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 09:58
. Stephanie pulcsi 104-es - Jelenlegi ára: 800 Ft

Bélelt kabát80-86-os - Jelenlegi ára: 590 Ft

Akár bölcsibe vagy csak játszósnak kiskabát bélelt de nem az a kimondott télikabát


Jelenlegi ára: 590 Ft

Az aukció vége: 2011-11-08 09:30
. Bélelt kabát80-86-os - Jelenlegi ára: 590 Ft

Új NEXT 110-es helikopteres pulcsi - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

ÚJ NEXT helikopteres 110-es hosszú ujjú pulcsi. Nem használtuk csak ki lett mosva.
Termékem BP XVI. kerületében is átvehető


Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-15 08:14
. Új NEXT 110-es helikopteres pulcsi - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

2011. november 12., szombat

La Pierre női body felső új , csodaszép - Jelenlegi ára: 5 100 Ft

La Pierre body, új csak a címke hiányzik róla, szinten csak felprobalva volt! S-es meret, sztreccs az anyaga! Gyönyörű szép!


Jelenlegi ára: 5 100 Ft

Az aukció vége: 2011-10-28 08:20
. La Pierre női body felső új , csodaszép - Jelenlegi ára: 5 100 Ft

Vibramotor, myPhone 3350, bontott gyári, - Jelenlegi ára: 1 690 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Vibramotor, myPhone 3350, bontott gyári, csomagolás nélkül
Cikkszám: 41315
Gyártó: MYPHONEFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
A 12 hó KapmegyerGSM garancia ideje alatt üzletünk vállalja a garanciális javítást! Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
myPhone
3350
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig990. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 500. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM34907


Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-11-08 02:31
. Vibramotor, myPhone 3350, bontott gyári, - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

HP, TINTAPATRON, 51649AE, NO.49, SZÍNES - Jelenlegi ára: 10 560 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: HP, TINTAPATRON, 51649AE, NO. 49, SZÍNES
Cikkszám: PBS-45104
Gyártó: HEWLETT PACKARDFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
A 12 hó KapmegyerGSM garancia ideje alatt üzletünk vállalja a garanciális javítást! Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelHP DeskJet 350C/350CBi, HP DeskJet 600/660C/670C/680C, HP DeskJet 610C/615C/640C/656C, HP DeskJet 690C/695C, HP OfficeJet 500/590/635/700/710/725A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig990. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 500. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM126055


Jelenlegi ára: 10 560 Ft

Az aukció vége: 2011-11-08 01:12
. HP, TINTAPATRON, 51649AE, NO.49, SZÍNES - Jelenlegi ára: 10 560 Ft

Kersztelő ruci fiúra! - Jelenlegi ára: 500 Ft

Üdvözöllek!
Hófehér igazi kisfiús együttes, egyszer volt a fiamon amikor keresztelték.
Hosszú ujjú felső, kicsi rávarrt kicsi nyakkendővel, igazi ezüst szállal díszített mellénnyel, ami elvehető
külön, ezüsttel díszített nadrág. Nagyon tündéri darab!
Bolti ára húzós volt, 2-3 hónapos babára jó!
Köszi hogy benéztél!


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-03 17:13
. Kersztelő ruci fiúra! - Jelenlegi ára: 500 Ft

NewLook ing S-es - Jelenlegi ára: 650 Ft

NewLook S-es ing. Kérésre mérek.
Személyes átvételt nem tudok vállalni, postázás megegyezés szerint előreutalással Budapest Bankba!


Jelenlegi ára: 650 Ft

Az aukció vége: 2011-10-27 17:21
. NewLook ing S-es - Jelenlegi ára: 650 Ft

Régi teritő eladó - Jelenlegi ára: 350 Ft

Régi teritő eladó. Átmérője: 18 cm. Jó állapotba van.


Jelenlegi ára: 350 Ft

Az aukció vége: 2011-10-28 13:14
. Régi teritő eladó - Jelenlegi ára: 350 Ft

Új extra csini szürke bokacsizma 40-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

Szürke színű 40-es bokacsizma 9-10cm-es sarokkal. Én is itt vásároltam, nagyon tetszik, viszont hiába próbálkoztam, nekem túl magas a sarka : -). Csak a szobában volt rajtam, doboza és a talpán a cimke is megvan.
Anyaga a doboz szerint textil kívül belül. Egyébként velúros hatású, szép.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-04 12:59
. Új extra csini szürke bokacsizma 40-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

Flo and Freddie - Jelenlegi ára: 550 Ft

F&F
Uniszex  felső
Beleírt mérete: 0-0 hónap
50-56-os
Kitűnő állapotú, alig használt felső!
Színe inkább vajszínű mint bézs!
Termékeim állat és dohányfüst mentes lakásból valók!
Mosva és általában vasalva küldöm.  
Ha folt vagy szakadás van azt jelzem!!!!
Kérésre szívesen mérek.
Postázom is! Postaköltség saccolt!!!!! !!!
Bármilyen kérdésre válaszolok!



Jelenlegi ára: 550 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 11:36
. Flo and Freddie - Jelenlegi ára: 550 Ft

2011. november 11., péntek

Vastagtalpú SKM cipő bth 17,5cm - Jelenlegi ára: 990 Ft


Vagány, a szokásosnál kicsit vastagabb talpú sportcipő kishölgyeknek
cipőfűzője áldozatt lett, pótolni kell : )
Ha szétnéztél nálam, nézd meg HixOne oldalát is,
tudunk együtt postázni.
A sablont készítette: jumping73.



Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-14 09:44
. Vastagtalpú SKM cipő bth 17,5cm - Jelenlegi ára: 990 Ft

Szép eredeti Simba Barbi baba ez is hbátlan - Jelenlegi ára: 460 Ft

szép, eredeti Simba Barbi baba 
jó állaotú, hibátlan,  nadrágban 



Jelenlegi ára: 460 Ft

Az aukció vége: 2011-10-31 09:14
. Szép eredeti Simba Barbi baba ez is hbátlan - Jelenlegi ára: 460 Ft

Marks & Spencer hosszú ujjú felső 74-80 - Jelenlegi ára: 700 Ft

Marks & Spencer 74-80 hosszú ujjú póló
Szép állapotban!
Folt és szakadás mentes!
A ruhákat mosva és vasalva kínálom eladásra dohányfüst és kisállat nélküli lakásból!
Nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 08:30
. Marks & Spencer hosszú ujjú felső 74-80 - Jelenlegi ára: 700 Ft

Tiny Ted 3-6 hó farmer - Jelenlegi ára: 700 Ft

Tiny Ted 3-6 hó farmer nadrág kislánynak
Szép állapotban!
Folt és szakadás mentes!
A ruhákat mosva és vasalva kínálom eladásra dohányfüst és kisállat nélküli lakásból!
Nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 08:30
. Tiny Ted 3-6 hó farmer - Jelenlegi ára: 700 Ft

Vincenzi, Penny: Viharos évek - Jelenlegi ára: 2 975 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Viharos évekA könyv listaára: 3499 Ft. Leírás:
A kötet előzményében (Lázas évek 200926447) ismerhettük meg a Lytton famíliát, akik az első világháborút követően lettek a dúsgazdag brit pénzarisztokrácia tagjai, elsősorban a család és a kiadóvállalat fejének, a karizmatikus, kemény kezű és tehetséges Lady Celia Lyttonnak köszönhetően. A jelen mű középpontjában Celia ikerlányai, Venetia és Adele, valamint fogadott fia, Barty Miller állnak. A fiatalok bár egy fészekben nőnek fel, merőben máshogy gondolkodnak: az ikrek, akik csecsemő koruktól fogva luxuskörülmények között éltek a lehető legtermészetesebbnek veszik ötcsillagos életüket a fogékony és józan Barty azonban már a helyzetét kíméletlenül tudatosító, önálló ifjú nemzedék tagja. Mialatt ők önnön identitásukkal vannak elfoglalva a harmincas évek Londonjának mondén világában, a kontinensen megszületik a náci Németország... ISBN: 978-963-297-399-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 975 Ft

Az aukció vége: 2011-10-28 18:59
. Vincenzi, Penny: Viharos évek - Jelenlegi ára: 2 975 Ft